A Pillangó csoport nevelői:

Hrabovszki Bernadett - német nemzetiségi óvodapedagógus

Csernyi Anna - óvodapedagógus

Kern Andrásné - dajka

Czentye Dorottya - pedagógiai asszisztens

“A gyermek világra nyitott lény. A simogatásra simogatással, a jókedvre jókedvvel, tevékenységre tevékenységgel felel.”

(Mérei Ferenc)

Munkánk során, - amely alapvetően a kompetencia alapú óvodai nevelésre épül,- fontosnak tartjuk, hogy a csoportunkba járó gyermekek szívesen járjanak óvodába, ahol vidám, felszabadító, ösztönző, szeretetteljes légkör veszi őket körül, melyben örömtelien játszhatnak. 

Nagyon örülünk, hogy érezhetjük a szülők támogató együttműködését.

A csoport mindennapjaiban kiemelt figyelmet fordítunk az élmények közös megélésére, az egymásra hangolódásra, az együttműködő magatartás ösztönzésére.

Erre egy remek lehetőség pl. a születésnap közös megünneplése is: egy kedves alkalom közös köszöntéssel, énekkel, verssel, meglepetéssel. 

Csoportunkban három óvodapedagógus segíti és figyeli a gyermekek játékos formában történő fejlődését, tanulását. Vegyes csoport lévén, vannak akik idén kezdték az óvodát, és vannak akik iskolába készülnek. 

Csoportunkban a gyermekek megismerkedhetnek a német nyelvvel, így a hónap folyamán minden páros héten németül fedezhetik fel a világot, amivel az azt megelőző héten, már magyarul találkozhattak. Valamint “belekóstolhatnak” a  német nemzetiségi hagyományokba, melyeket Jeles napjaink során táncházak, felvonulások, vásárok során az óvoda valamennyi gyermekével közösen átélhetnek. Az egyes témákat a jeles napok és a természet változásai (ősz, tél, tavasz, nyàr, növények-, àllatok élete),  a magyar és német nemzetiségi ünnepkörök mentén építjük fel (őszi betakarítàs, Màrton nap, advent, Mikulàs, karàcsony, hùsvét, gyereknap).

Ebben az éven lehetőségünk volt csatlakozni az Élménytestnevelés programba, melyet Pappné Gazdag Zsuzsanna gyógytestnevelő kolléga mentorálása alatt sajátíthattunk el. Így a gyermekek a mindennapos mozgáson kívül heti két alkalommal tornatermi foglalkozásokon vehetnek részt. Ha tehetjük, minden nap kint tartózkodunk a szabad levegőn. Napirendünkhöz hozzátartozik, hogy a gyerekek zenei élményben gazdag napokat éljenek meg velünk: furulyával, gitárszóval; valamint a beszélgetőkör, ahol meghallgathatják egymás élményeit gyertyafény mellett.


Pillangó - Csicsergő Óvoda Budaörs